vakaciotervezes.pngNem lehet elég korán kezdeni az utazások szervezését, ezért, ahogy a korábbi években, idén is elkészítettük ehhez nagy európai segédletünket a munkaszüneti napokról.

Nem mindegy, hogyan tudunk gazdálkodni szabadnapjainkkal: érdemes figyelembe venni, melyik országban mikor vannak olyan hosszabb-rövidebb szünetek, amikor például az üzletek és hivatalok is zárva tartanak. Ha vásárolni is szeretnénk, ez nem a legmegfelelőbb időpont, ugyanakkor számos nemzeti ünnep a hozzá kapcsolódó rendezvényekkel akár az utazás célja is lehet.


A szünnapok száma országonként változó. Sokszor függ ez az adott ország vallási, történelmi és kulturális gyökereitől. Európa legtöbb országában tartják a kereszténységhez kötődő ünnepnapokat, de ezek nem feltétlenül munkaszüneti napok. Magyarországon például december 24. alapvetően nem szünnap, a pünkösd és mindenszentek napja viszont munkaszünet. Nincs azonban munkaszünet vízkeresztkor, nagypénteken – bár ez lehet, hogy a jövőben változni fog –, illetve a keresztény ünnepek közül Jézus mennybemenetelének (május 25.), Mária szeplőtelen fogantatásának (december 8.) vagy Mária mennybevételének napján (augusztus 15.) sem, holott ezek az ünnepnapok sok európai országban szünnapnak számítanak.

Hosszú hétvégék Magyarországon 2017-ben

Ha a munkaszüneti nap közel van a hétvégéhez, akkor gyakran örülhetünk hosszabb, három- vagy akár négynapos hétvégének. Idén csak háromnapos hosszú hétvégék lesznek (március 15. és november 1. is szerdára esik), de ezekkel mindenképpen érdemes kalkulálni külföldi útjainknál:

- Április 16-17. (húsvét, szombat – hétfő)
- Április 29. – május 1. (szombat – hétfő)
- Június 4-5. (pünkösd, szombat – hétfő)
- Október 21-23. (szombat – hétfő)
- December 23-26. (karácsony, szombat – kedd)

Az alábbi táblázatban áttekinthető formában összeszedtük, mely országokban mely napok számítanak munkaszüneti napnak 2017-ben. Utazás előtt érdemes átböngészni!
(Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető – a grafika a tagállamok által szolgáltatott, EUR-Lexben megjelent hivatalos adatokon alapul.)

unnepnapok_eu_2017.png

2 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

http://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr2012135085

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

jet set 2017.01.21. 11:41:08

Ha a többi országnál is úgy sikerült összeszedni a dátumokat, mint Magyarországnál, akkor nem túl megbízható ez a táblázat.

Európa Pont 2017.02.26. 13:36:55

@jet set: Az összefoglaló nem saját gyűjtés, hanem a tagállamok által szolgáltatott, EUR-Lexben megjelent hivatalos adatokon alapul. Ezek azok a munkaszüneti napok, amelyeket a tagállamok, kötelezettségüknek eleget téve hivatalosan kommunikálnak az EU felé. Amennyiben ez nem pontos, úgy az adott ország szolgáltatott nem megfelelő adatot az EU-nak. Volt olyan év, amikor ezt az összefoglalót utólag valamely tagállam kérésére megváltoztatták, de idén, egyelőre a január 14-én, az EUR-Lexben megjelent összefoglaló az utolsó ezzel kapcsolatos hivatalos anyag. Itt láthatod a tagállamok által megküldött napokat: eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/?uri=uriserv:OJ.C_.2017.013.01.0005.01.HUN&toc=OJ:C:2017:013:TOC