grandparents-2433019_960_720.jpgAhány ország, annyi szokás: ez olvasható ki az egyes tagállamokra jellemző, családi és együttélési modellekből, társadalmi szokásokból is. Hogy valaki mikor költözik el otthonról, mikor köti (első) házasságát, vagy mikor születik az első gyereke, azt rengeteg dolog befolyásolja. Fontosak a nemzeti és családi hagyományok, a látott minta, az anyagi helyzet, és természetesen nem kevésbé az egyén mentalitása és személyes sorsának alakulása.

Ezt vizsgáltuk meg most; kizárólag hivatalos, uniós vagy nemzetközi szervezetek által publikált statisztikák alapján, erről készítettük nektek egy átfogó infografikát, amiből nagyon sok érdekes dolog derül ki. Elsőre talán sokan gondolnák, hogy az élet jelentős mozzanatai kb. ebben a sorrendben követik egymást: megszületés, első intim együttlét, elköltözés a szülői házból, házasság, első gyerek megszületése, majd sok év után a halálozás. A statisztikákat megnézve azonban feltűnik, hogy a legtöbb esetben nem ez az átlagosnak vélt sorrend a jellemző. A legtöbb tagállamban például átlagosan később házasodnak a párok, minthogy az első gyermekük megszületik; sőt, több országban előfordul, hogy csak mindezek után következik a szülői ház elhagyása. Erre számos magyarázat létezik – például az a jelenség, hogy a modern társadalmakban egyre inkább kitolódik a házasság időpontja, vagy, hogy manapság rengeteg gyerek születik házasságon kívüli kapcsolatból.

Teljes megfejtést most nem adunk azonban az infografikához, de érdemes bogarászni: számos vélt és valós összefüggésre lehet rábukkanni. Véletlen lenne csak, hogy átlagosan a mediterrán országokban élnek a leghosszabb ideig az emberek, és ugyanitt hagyják el a legkésőbb a szülői házat a fiatalok? Sokan tudjuk, hogy az édesanyák főztjénél nincsen jobb a világon, de eszerint ez lehet a hosszú élet titka is…

Jó bogarászást (kattintásra megnő)! :-)

elet_fordulopontjai_infografika.jpg

0 Vissza

bp7.pngPatinás ereklyék, vicces mütyürök, antik és retro holmik, egyedi és vicces kiegészítők, ezeréves és akár kortárs kézműves cuccok – mindezekkel találkozni egy bolhapiacon, ahol az alkudozás kötelező. Mindegy, hogy valakinek életforma, vagy csak egyszer-egyszer téved ilyen helyre: a bolhapiacok világa minden nagyvárosban különleges élményt nyújt. Mostani posztunkban bemutatunk egy válogatást Európa legjelentősebb és legtrendibb bolhapiacairól.

0 Vissza
Címkék: magazin bolhapiac
süti beállítások módosítása