montazseuropapont.pngEzúttal az Európa Pont egyik fontos szolgáltatására szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Programjainkat biztos ismeritek, amellett fordulhattok hozzánk uniós témájú kiadványokért és szakkönyvekért is; emellett azonban érdemes tudnotok róla, hogy az Európa Pontban EU-s tanácsadóink választ adnak az EU-val kapcsolatos kérdéseitekre is. Legyen szó akár ösztöndíj-lehetőségekről, európai munkavállalásról, európai utazásokhoz kapcsolódó teendőkről, civil szervezetek számára elérhető lehetőségekről, uniós jogokról vagy kötelezettségekről – kollégáink mindezekkel kapcsolatban naprakészek, és szívesen segítenek, a szolgáltatás teljesen ingyenes.

agi2.pngA csapat vezetője Ágnes, aki közel 12 éve foglalkozik uniós tájékoztatással. Szakmai tapasztalatait a Külügyminisztérium korábbi EU Tájékoztató Szolgálatánál, az EUvonalnál szerezte, amelynek hét évig volt állandó munkatársa és vezető tanácsadója. Ezen időszak alatt számos szakmai továbbképzésen és tájékoztató rendezvényen vett részt, előadásokat tartott az EU működéséről és intézményrendszeréről, illetve az EU-ban történő munkavállalásról, egészségügyi ellátásról és utazásról. A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karának nemzetközi tanulmányok mesterképzés szakán végzett, alapfokú diplomáját ugyanitt szerezte meg nemzetközi kommunikáció szakon. Felsőfokon beszél németül és spanyolul, középfokon angolul. Szakterülete az egységes belső piac működése és fejlődése, valamint az EU szociálpolitikája.

Junior tanácsadóink Nevena és Bálint.

nena2.pngNevena az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Állam- és Jogtudományi Karának, politológiai szak alapképzésén végzett. A három éves képzés alatt egy szemesztert Belgiumban töltött az Erasmus tanulmányút keretein belül. Az Európai Szociális Alap gyakornokaként alapvető tudásra tett szert az Európai Unió által nyújtott pályázati lehetőségek rendszeréről. Származásából adódik a magyar nyelv mellett a szerb, illetve horvát anyanyelvi szintű tudása, továbbá a francia nyelv magas szintű ismerete, amelyet a kéttannyelvű középiskolai tanulmányai alapoztak meg. Az angol nyelv magabiztos tudását a külföldi képzéseken való részvétel folyamán sajátította el.

Bálint a Corvinus Nemzetközi Tanulmányok alapképzésén és a németországi Flensburg-i Egyetem European Studies mesterszakán végzett. Erasmus+ szakmai gyakorlat keretében 3 hónapig Olaszországban dolgozott Európai Mobilitási Pályázati Asszisztensként főleg szakképzési és felnőttoktatási projekteken.  Felsőfokú (C1) angol és középfokú (B2) francia nyelvvizsgával rendelkezik, valamint alapfokon beszél németül és olaszul is. Diplomamunkáját az EU e-Közigazgatási projektjeiről írta.

Az új szolgáltatásunk, az EU Civil Információs Pont (EUCIP) tanácsadója Balázs.

balazs2.pngBalázs az ELTE Tarsadalomtudományi Karának nemzetközi tanulmányok alapképzésén végzett. Több mint 3 éve senior tanácsadó munkatársa a tájékoztató szolgálatnak. Felsőfokú szinten beszél angolul és középfokú szinten németül. Balázs ügyfélszolgálati munkája során kiterjedt tudásra tett a központi és hazai európai uniós pályázati lehetőségekről. Szakterülete ifjúsági programok (ERASMUS+) és Kreatív Európa pályázatai. Balázs külsős szakmai munkatársként 2014-ben részt vett az Erasmus+ sport program keretében meghirdetett pályázatírásban (kutató munka, háttéranyagok készítése).

Az Európa Pont Tájékoztató Szolgálat és az EU Civil Információs Pont (EUCIP) 2016. július 1-jétől 1 hónapos nyári szünetet tart, így személyesen és telefonon megkereséseket nem tudjuk fogadni. Kérdéseiket ezen időszak alatt is feltehetik azonban e-mailen, amelyre 3 munkanapon belül válaszolnak munkatársaink. Az EU Ügyfélszolgálat az euinfo@eu.hu, az EUCIP a civilinfo@eu.hu címen érhető el.


A nyári szünet után, augusztus 1-jétől a szokásos elérhetőségeken keresztül éritek el az Európa Pont szolgáltatásait: személyesen az Európa Pontban, a Millenárisban (1024, Budapest, Lövőház u. 35.) hétköznaponként 10 és 18 óra között; és telefonon a 1 209 97 37 budapesti vonalas számon keresztül.

 

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr978856274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása