Miq2.jpgilyen a nagyon magas intelligenciájú ember? Szemüveges, rettentően unalmas, folyamatosan matekozó férfi; esetleg lobogó, fehér hajú professzor, aki a világ megváltásán munkálkodik napi 24 órában, űrhajós, de legalább csillagász… Ilyen sztereotípiák kapcsolódnak a világ legmagasabb intelligenciájú 2%-ához, akik a Mensa tagjai lehetnek. Persze ezek az elgondolások távol vannak a valóságtól – ahogy arról legutóbbi vendégünk Balanyi Bibiána, a Mensa International jelenlegi elnöke mesélt nekünk. Balanyi Bibiánával Gyárfás Dorka beszélgetett nőnapi programunkon.

 

iq_bb.jpgBalanyi Bibiána rekordfiatalon, 25 éves korában lett egy „véletlen folytán” a Mensa HungarIQa elnöke. A szervezet elnökségi tagja lett, és mivel a férfiak nem tudtak maguk közt megegyezésre jutni az elnök személyéről, végül az egyetlen női tagot támogatták, akit – úgy gondolták – majd megfelelően irányíthatnak. Bibiána végül ebben a pozícióban maradt közel tíz évig, vezetve a legalább 130-as IQ-val rendelkező magyarok civil szervezetét, a Mensa HungarIQát. A Mensa International fejlesztési igazgatói pozícióját 2009-től töltötte be, amelynek elnökévé 2015-ben választották. Még fél évig ő vezeti a 46 országban működő, az IQ-juk alapján a népesség felső két százalékába tartozó, összesen közel 130 ezer taggal működő szervezetet.Elnökké választásakor olyan riválisokat utasított maga mögé, mint a több mint 50 ezer amerikai tag támogatását bíró korábbi amerikai elnöknő.

A szervezet tagsága a sztereotípiáktól eltérően nagyon sokszínű, a korábban említett klasszikus „okos ember séma” kevésbé alkalmazható a nagyon különböző hátterű tagokra. Ahogy egy ezzel kapcsolatos szólás is tartja: az intelligencia a lehető legigazságosabban van elosztva, hiszen mindenki azt hiszi, hogy kicsit többet kapott belőle, mint mindenki más. Bibiána elmondása alapján azonban néhány tulajdonság valóban felülreprezentált a Mensások között. Úgy mint a műveltség (mivel ennek feltétele a magas intelligencia), a jó (kicsit talán szarkasztikusabb) humor, a gyors beszéd, karakterre pedig jellegzetes a gondolkodó, elemző, befelé forduló embertípus. Emellett az átlagnál magasabb arányban találunk közöttük balkezest, ugyanakkor nagyon feltűnően kevés a dohányos közöttük – az önpusztításra és káros szenvedélyekre való hajlam az átlagnál jóval alacsonyabb a körükben. Ettől függetlenül nagyon sokszínű háttérrel rendelkeznek, ahogy a teljes társadalomban, köztük is találni mindenféle háttérrel rendelkezőt. Az intelligencia alapvetően genetikusan kódolt tulajdonság, amelyet valamelyest lehet fejleszteni gyerekkorban (teljesen 17-18 éves kor körül alakul ki).

Mind a hazai, mind a nemzetközi tagság nagyjából harmada nő, ez ugyanakkor nem azt mutatja, hogy a férfiak között átlagosan ennyivel nagyobb a magas intelligenciájúak aránya – hangsúlyozta Bibiána. A teszteken ugyanis a férfiak és nők nagyjából ugyanolyan arányban végeznek a küszöbérték felett, azaz inkább arról van szó, hogy a nők – érdeklődés vagy önbizalomhiány miatt – kevesebben mennek el ilyen jellegű felmérésekre. Valamelyest azért van különbség: felmérések alapján a nők között magasabb az átlagos intelligenciával rendelkezők aránya, míg a férfiak felülreprezentáltak a skála széleinél (tehát köztük átlagosan több a kiemelkedően alacsony és a kiemelkedően magas intelligenciájúak aránya).

Balanyi Bibiána civil foglalkozását tekintve fordító, amely szintén nem kimondottan tipikusnak gondolt Mensás foglalkozás, ugyanakkor mégis passzol egy szuperintellektushoz. A fordítás ugyanis hozzásegíti ahhoz, hogy folyamatosan változó témákban mélyedhessen el. A Mensa HungarIQua és a Mensa International elnökeként is fontos küldetésének tekinti, hogy a szervezetek segítségével példát mutassanak a fiatalabb generációknak, hogyan lehet és érdemes szabadidejűket tartalmas programokkal kitölteni. Igyekeznek minél több fiatal felé nyitni – ehhez számos tehetséggondozó programot is szervez például a magyar tagszervezet. Bár a Mensa hivatalosan nem foglal állást semmilyen társadalmi kérdésben, abban hisz és azért dolgozik, hogy az intelligencia minél több területen – a gazdasági életben, közéletben, politikában – értékként jelenjen meg. Mert ezzel mindenki csak nyerhet.


0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr18481142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása