mzs_dmt_gyd.pngKét nagy pályamódosító volt vendégünk legutóbbi estünkön: Mautner Zsófi, aki a diplomataéletet hagyta ott, hogy a gasztronómiáért (és abból) élhessen, vagy ahogy ő mondja „főzőnő” legyen; Dóra Melinda Tünde pedig gazdasági újságíróból / budai „úrilányból” lett különleges zöldségeket termelő kertész, aki a legmenőbb budapesti éttermeknek szállít alapanyagot. Irodából a sütő vagy az ágyások mellé – szokatlan pályamódosítások, de úgy tűnik, vendégeink cseppet sem bánják, és nagyon élvezik a váltást. Zsófival és Melindával Gyárfás Dorka beszélgetett.

A pályamódosítás mellett több közös vonás is összeköti Zsófit és Melindát. Az egyik ilyen az EU, illetve az EU-csatlakozás, amely sok feladatot adott Zsófinak, aki a csatlakozás alatt a brüsszeli Állandó Képviseleten dolgozott, és Melindának is, aki számos vonatkozó gazdasági témájú cikkben foglalkozott az ország uniós tagságával. Hasonló kettejük történetében az is, hogy mindketten egyszeri, különleges lehetőséget kaptak életük egy pillanatában, amely utólag sorsfordítónak bizonyult, és amelyre mindketten lecsaptak. Zsófi brüsszeli kiküldetése lejárta után (amikor már elég ismert volt hobbiból indított gasztroblogja, a Chili és Vanília) felkérést kapott, hogy legyen az akkor induló Dining Guide főszerkesztője – ez csábította át végleg a gasztronómia területére. Melindánál ez a különleges lehetőség egy Michelin csillagos étterem séfjével készített interjú kapcsán merült fel, aki arról panaszkodott, mennyire nehéz igazán minőségi, különleges zöldségeket beszerezni Magyarországon. Már akkor szöget ütött a fejébe ez az ötlet, amelynek köszönhetően a séf kitanította a hasonló éttermek igényeire, és mára épp ilyen éttermeknek szállít saját kertészetéből különleges, itthon csak elvétve felbukkanó zöldségeket.

md.pngZsófi diplomataként elsősorban kulturális és esélyegyenlőségi kérdésekkel foglalkozott, amelyek ma is fontos szerepet játszanak az életében. Újabb és újabb kultúrákat konyhájukon keresztül megismerni és a szélesebb közönség számára bemutatni mindig izgalmas számára. Készített már több kultúrát reprezentáló szakácskönyvet, a magyar konyhát angolul bemutató könyvet, de olyat is, amely a Budapesten élő kisebbségek gasztronómiájába vezet be. Imád játszani a fűszerekkel, még ha néha ez lehetetlennek is tűnik, de igyekszik lépést tartani a hihetetlen tempójú gasztronómiai boommal, amely révén minden héten újabb hely nyílik Budapesten. Rengeteget utazik a világ minden tájára, hogy újabb ízeket fedezzen fel, vagy hogy afféle gasztronómiai nagykövetként a mai magyar konyhát képviselje. Megfogalmazása szerint mai szerepében talán jelentősebb diplomáciai tevékenységet végez, mint diplomata korában. A következő héten például Tajvanon vendégeskedik, ahol könyvével egészen messzire viszi a magyar konyha hírét, amelyet a tajvani promóció „a nyugati konyha csiszolatlan gyémántjaként” írt le. Ha teheti, piacozik, és hosszan elbeszélget az árusokkal a terményeikről, közvetlen kapcsolatot nyerve a finom, minőségi élelmiszerekhez.

dmt.pngDóra Melinda Tünde huszonéves koráig kapát sem fogott a kezébe, budai kertjükben csak rózsák és fenyők voltak. Egészen kicsiben kezdte a kertészkedést: édesanyja társasháza mellett alakított ki magának egy 10 m2-es kertet. Pár éve foglalkozott már az otthoni kertészkedéssel, amikor az elismert séf felvetésére belevágott a különleges zöldségek termesztésébe. Legyen az csíkos cékla, fekete répa vagy gömbcukkini – minden különlegességet ki akart próbálni, amelyek kitűnő felvevőpiacra leltek a budapesti elitéttermekben. Általában az ipari mezőgazdasági logika érvényesül a hazai mezőgazdaságban, amelynek köszönhetően az elérhető zöldségek és gyümölcsök köre viszonylag fix. Méretgazdaságosan nem lehet termelni ilyen különlegességeket, ehhez olyan „hóbortos kuriózumgyártók” kellenek, amilyenek ők a párjával és egy közeli barátjukkal, harmadik üzlettársukkal. Új, választott hivatásánál nagy segítségére volt gazdasági újságíró múltja, egyrészt így a dogmatikus válaszokat bátor volt megkérdőjelezni, egy-egy témának 5-6 különböző forrásból utánanézni. Ez segítette abban is, hogy megmaradjanak a gazdasági racionalitás talaján. Az uniós szabályozások az ő mindennapjait nem nehezítik, sőt, a különleges vetőmagok vagy a kertészetben felhasznált alapanyagok beszerzésénél – amelyekhez Szlovákiából, Romániából például sokkal könnyebben hozzájut, mint mondjuk Amerikából – hatalmas előnyét érzi az egységes belső piacnak. Uniós forrást egyelőre nem vett igénybe, de számos pályakezdőről tud, akit ez nagyban segített az elindulásban – ehhez esetükben még szerinte letisztultabb, fejlettebb üzletstruktúrára lenne még szükség.

Vendégeink egyetértettek abban, hogy egy ilyen típusú váltáshoz jó nagy adag őrültségre és megszállottságra van szükség. Mindketten olyan területre váltottak, amelyet autodidakta módon, szenvedélyes érdeklődésből ismertek meg, és amelyen rengeteg nehézséggel és kudarccal is szembe kellett nézniük. De kitartanak mellette, és változatlan lelkesedéssel tervezik legújabb ötleteik megvalósítását – mi drukkolunk a további sikereikhez.

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr88389652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása