napoleon-217239_960_720.jpgAz EU-ban minden euróövezeti tagállam számára biztosított a lehetőség, hogy évente kétszer valamilyen eseményről vagy helyi nevezetességről emlékérmét állítson ki, felhasználva a kéteurós díszített oldalát. Az így készített különleges érmék forgalomba is kerülnek – ezek példányszámuktól függően a gyűjtők nagy kedvencei. A belgák idén egy kétszáz évvel ezelőtti eseménynek szerettek volna emléket állítani, amely egész Európa történetét döntően befolyásolta: a waterlooi ütközetnek, amikor Napóleon végleg elbukott a Wellington brit herceg által vezetett egyesült európai sereg ellenében. Waterloo Belgium területén fekszik, az elesetteknek épített emlékmű pedig fontos turisztikai látványosság – ez is szerepelt volna az érmén.

0 Vissza

egeto.jpgKépzelj el egy világot, amelyben Magyarország annyira környezettudatos és fejlett, hogy hulladékának 99%-át újrahasznosítja. A hulladékkezelés, és kiemelten a hulladékégetés olyan magas színvonalú és gazdaságos, hogy a szomszéd országoknak olcsóbb fizetni azért, hogy Magyarország vegye át és égesse el a náluk keletkezett lakossági hulladékot. A gondosan szortírozott szemét elégetéséből Magyarország pedig olyan jelentős energiát nyer, amivel az ország lakosságának 20%-ának fűtését és az energiaszükségletének közel 10%-át kielégíti, tehát a szomszédos országok tulajdonképpen azért fizetnek, hogy a magyar lakásokban legyen elektromos áram és fűtés. Elég utópisztikusnak hangzik, nem? Nos, ez így működik már a valóságban is – azzal a különbséggel, hogy a leírás Svédországra igaz.

0 Vissza
süti beállítások módosítása