frecciarossa1.jpgKihívója akadt a TGV-nek: nemrégiben üzembe állították Európa leggyorsabbnak mondott szupervonatát, a Frecciarossa 1000-et Olaszországban, amely 400 km/óra sebességgel képes haladni. Az utasoknak azonban egyelőre be kell érnie óránként mindössze 300-350 km megtételével, mivel az olasz vasútvonalak még nem teszik lehetővé ezt a száguldást. A franciák egyelőre vitatják, hogy az új gyorsasági kihívó leszorította volna az élről a francia szupervonatot. A jelenlegi sebesség-világrekordot ugyanis a TGV tartja 574,8 km/óra sebességével, de a trónkövetelő olaszok szerint ez nem számít, mert ezt egy koncepcióvonat érte el mindössze egy pillanatig, míg a Frecciarossa – amint az olasz vasutak beérik fejlettségben az új szupervonatot – tartósan képes 400-zal közlekedni.

autoval_europaban_cover.png
…akkor mindenképp nézd meg frissített összefoglalónkat az európai országokban érvényes vezetéssel kapcsolatos szabályokról! Ahány ország, annyi szabályozás – itthon, például aki iszik, az nem vezethet, de ezzel kisebbségben vagyunk a kontinensen. Tőlünk nyugatabbra egy pohár sör többnyire még belefér, akkor is, ha autóval vagyunk. Nálunk (virtuális) matricás rendszerben kell fizetni az autópálya-használatért, és ugyanez a helyzet Horvátországot kivételével valamennyi uniós szomszédunknál, valamint Bulgáriában és Csehországban is. Délen azonban szakaszonként fizetős kapus rendszer a bevett, míg északabbra ingyenes az úthasználat. A mi autópályáinkon 130 km/h-ás sebeséggel lehet repeszteni, de például Belgiumban vagy az Ibériai-félszigeten 120 a határ. Sok a különböző szabály, amit figyelembe kell venni: külföldi autós utaknál mindenképp tájékozódjatok utazás előtt! (Nagyításért katt ide!)

autoval_europaban_2015-01.png

Ehhez itt egy kis plusz segítség – valamennyi tagállam autós szabályainak legjobb összefoglalói a Bizottság és a tagállamok hivatalos oldalairól:

 Általános, több tagállamra vonatkozó információs oldalak

Tagállami információk


Megjegyzések: A megengedett véralkoholszint nem kezdő vezetőkre vonatkozik. A jelzett sebességhatárok autópályán vagy a legmagasabb rendű úttípuson való haladásra érvényesek. Amennyiben a táblán két sebességet is feltüntettünk, úgy az országban évszaktól függően több maximális sebességhatárt is alkalmaznak, a nyári korlátozás általában magasabb sebességet engedélyez.

1 Vissza

cover2.PNGEgy-egy európai nyaralás legfájóbb pontja (a hazamenetelen kívül persze) eddig nagyon sokaknál a telefonszámla volt. Az EU-ban működő mobilszolgáltatók borsos áron mérik, ha valaki hazatelefonált a nyaralásból, vagy – ne adj isten – mobilinternetet használt. A nagyon rövid, egy hét alatt mindössze párszor elküldött „Megérkeztünk épségben, az idő szuper, minden rendben van, puszi!” típusú üzeneteknek megvan a maga bája, de valószínűleg ez a fegyelmezett, karakterszámlálós üzengetés egyhamar nosztalgikus emlékké válik.

0 Vissza

utazas_cover.PNGVégre itt a nyár, kitört a vakáció – ilyenkor nagyon sokan valamelyik másik uniós ország felé vesszük az irányt, hogy felfedezzük a helyi szépségeket vagy csak lazítsunk picit. Egy-egy ilyen külföldi útra érdemes kicsit felkészülni, idegen környezetben könnyen kerül nehéz helyzetbe az ember turistaként. A problémák elkerülése érdekében érdemes tudni, milyen jogokkal rendelkeztek uniós polgárként Európa és a világ országaiban, illetve, hogy milyen szabályozás van érvényben a megcélzott országban.

Szerencsére ezen jogokról, közös szabályozásokról és tagállami információkról (amelyek nagyon sok esetben jelentősen eltérnek az itthon megszokottaktól) mára nagyon sok kimerítő, pontos és naprakész információs forrás áll már rendelkezésre.

Hogy még ezeket se kelljen hosszasan böngésznetek, infografikánkban összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat, valamint azokat az információs oldalakat, ahol minden utazással kapcsolatos kérdésre naprakész választ találtok. (Az infografika a képre, vagy ide kattintva megnő!)

A legjobb oldalak egy (európai) vakáció előkészítéséhez

 

Jó utat! :-)

utazasi_tanacsok.png

0 Vissza

appok_cover2.PNGAz app1.jpgEurópai Unió által biztosított egyik legfontosabb előny a szabad mozgás. Ezt a szabadságot többféleképpen élvezhetjük: utazhatunk a határok érzékelése nélkül egy másik tagállamba üdülni, de dönthetünk úgy, hogy más uniós országban vállalunk munkát. A Bizottság számos eszközzel – tájékoztató kampányokkal, információs oldalakkal és már mobilappokkal is –– segíti azokat, akik valamilyen célból egy másik tagállamba utaznának.

Ezek az applikációk az okostelefonok folyamatos terjedésével nagyon nagy segítséget nyújthatnak mindenkinek, aki letölti. A legtöbb alkalmazás használatához internet sem kell.

Mennyivel mehetünk az osztrák autópályán? Belefér egy pohár sör, ha Horvátországban vezetünk? Kell bukósisak Svédországban? Ezekre a kérdésekre is válaszol az Utazás külföldre című app. Ha letöltjük, kéznél lesznek a legfontosabb tudnivalók, amelyek ismeretével biztonságosan és szabályosan közlekedhetünk az utazásunk során. Ha közben unatkoznánk, játékokkal tesztelhetjük tudásunkat.

app2.jpgMit tehetünk, ha késik vagy el se indul a járatunk, és a reptéren rekedünk? Mi történik, ha elvész a csomagunk, esetleg tönkremegy az utunkat szervező iroda? Ebben segít Az ön utasjogai nevű alkalmazás, amelyben utánanézhetünk, az utazás során milyen jogok illetnek meg minket – és egyből élhetünk is velük. Az alkalmazás minden platformon elérhető, amely már nem csak a légi utakkal, de az Európai Unión belül, vasúton, autóbusszal vagy hajón utazók jogaival kapcsolatban is tartalmaz információt. Az egyszerűen kezelhető alkalmazás közérthetően, kérdés-felelet formájában tartalmazza a szükséges információt, használatához pedig nem kell a hálózatra csatlakozni sem.

Európai uniós polgárként jogunk van arra, hogy egy másik uniós tagállamban (plusz Izlandon, Liechtensteinben, Norvégiában és Svájcban) a magyar egészségbiztosítás terhére vegyük igénybe az utazásunk során orvosilag szükséges egészségügyi szolgáltatásokat. Ez azt jelenti, hogy ha kiváltjuk az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, akkor utazásunk során ugyanazt az ellátást kell megkapnunk, ugyanazokkal a feltételekkel, mintha az adott tagállamban lennénk biztosítva. A kártya használatához az Európai Bizottság útmutató alkalmazást készített, mely tartalmazza az általános tudnivalókat, a vészhelyzeti telefonszámokat, a biztosítás által fedezett kezeléseket és költségeket, a költségtérítés igénylésének módját, és a kártya esetleges elvesztése esetén értesítendő kapcsolattartót.

app4.jpgA szabad munkavállalást egy egész EU-s intézmény, a több mint 850 tanácsadóval felvértezett EURES (Európai Foglalkoztatási Szolgálat) segíti. Eddig legkönnyebben az EURES-portálon keresztül használhattuk a szolgáltatásait, de nemrégiben megjelent EURES mobil alkalmazásukkal már sokkal kényelmesebben elérhetőek. Az appban milliós nagyságrendű állásajánlat között kereshetünk, a legjobbakat elmenthetjük és megoszthatjuk az ismerősökkel. Az EURES-tanácsadók listájához is hozzáférünk, elmenthetjük adataikat, hívhatjuk őket vagy e-mailt is írhatunk nekik pár gombnyomással. Az alkalmazás ezen kívül az EURES által szervezett eseményekről is tájékoztatást nyújt, melyeket elmenthetjük telefonunk saját naptárkezelőjébe. Már több tízezren töltötték le az EURES magyar nyelvet is ismerő, iOS, Android és Windows Phone rendszeren is elérhető alkalmazását.

Az irány szerintünk szuper, az EU összes alkalmazását megtaláljátok ezen az oldalon. Használtátok már valamelyiket? Milyen EU-s alkalmazást szeretnétek még látni?

0 Vissza

menton.PNGLassan itt a nyár – tipikus szezonja ez a mindenféle gasztrofesztiváloknak. Minden hétre akad egy-egy borfesztivál, sörfesztivál, kolbászfesztivál, plusz mindezek megspékelve a trendi „kézműves” jelzővel. Ha igazi különlegességre vágynátok, mostani válogatásunkban biztos találtok kedvetekre valót. Gondoltátok volna például, hogy a polipoknak, a fokhagymának, az osztrigának, a csigának, vagy épp a káposztának külön fesztiválja van Európa valamelyik országában? Kedvenceinkből összeállítottunk egy lehetséges gasztrotúrát Európa országain keresztül, amely februárban francia citromfesztivállal indít, és novemberben portugál gesztenyefesztivállal ér véget (nagyobb méretért kattintsatok ide):

europai_gasztrotura.png

Ha végigmennétek időrendben az általunk ajánlott útvonalon, akkor Európa legnagyobb és legrégebbi hagyománnyal rendelkező citromfesztiválján, Mentonban kellene kezdenetek. A  „citrom városa” már a középkorban is Európa legnagyobb citromtermelői között volt, idén, a 82. fesztiválra közel 160 ezer látogatót (!) vártak. A fesztivál egyik csúcspontja a narancsból és citromból összerakott figurák és építmények felvonulása a városban. A következő állomás az isztriai spárgafesztivál, ahol – mivel az Isztrián rengeteg helyen terem a szabadban spárga a tavaszi időszakban – nagy hagyománya van a mindenféle spárgás ételeknek. A helyi omlettet spárgával mindenképpen kóstolásra ajánlják. Ezután irány észak, a lett Koknese városa, ahol a bajszos halak a főszereplők a májusi fesztiválon. A helyi folyóban élő harcsákhoz sok legenda kapcsolódik, és az ottaniak szerint gazdag és szerencsés év vár azokra, akik a szabad tűznél készülő harcsalevesből esznek. Harcsára jól csúszik a csiga, irány Európa egyik legnagyobb csigafesztiválja, amelyet a spanyol Lleida rendez a ’80-as évek óta, ahol megközelítőleg 12 tonna (!) csiga fogy a fesztiválon egy évben, a legkülönbözőbb receptek alapján. Ez után jöhet egy kis joghurtfesztivál Bulgáriában – a helyi „kézműves” joghurtot egy speciális baktériumtörzs, a „Lactobacillus bulgaricus” teszi különlegessé, amely számos helyi finomság alapanyaga.

Galícia legnagyobb gasztrofesztiválja a polipfesztivál, ahol közel 30 ezer kiló polipból készülnek a finomságok, a helyi különlegességet, a “pulpo a feira”-t nem szabad kihagyni. A fokhagymának az Egyesült Királyságban rendeznek külön fesztivált, ahol még a fokhagyma ízesítésű sör sem ritka. Innen csak egy ugrás az ír sziget, ahol a tengeri ételek királyának, az osztrigának szerveznek számos fesztivált. Az egyik legrégebbi az 1954 óta megrendezett Clarenbridge-i, ahol a környező sekély tengervízből generációk óta halásszák az osztrigákat, és ez a fesztivál nyitja az új osztriga szezont.

Nassolnivalónak egy kis görög pisztácia jön a Fisztiki (görögül pisztácia) fesztiválról Aegina szigetéről, amelyet nem véletlenül a pisztácia szigetének is hívnak. Maradva a Mediterráneumban kuszkusz következik a szicíliai San Vito Lo Capóból (ahonnan nem „unalmas” pizzafesztivált ajánlunk, bár tehetnénk). A fesztivál az ételen kívül a mediterrán térség sokszínűségének is ünnepe. Kuszkuszra jó a káposzta, amelynek északi szomszédunknál, Stupava városában rendeznek fesztivált. Káposzta minden mennyiségben: káposztás sztrapacska, káposztaleves és a helyi finomság, a kapustníky (káposztás táska) várja a kóstolókat. Egy uniós eredetvédettségi oltalom alatt álló finomság, a dél-tiroli speck (sonka / szalonna) áll a következő, észak-olaszországi túraállomás középpontjában, amelyet egy kis német hagymával érdemes lefojtani, leginkább Weimarban, a zöldség hagyományos ünnepén. Türingia ezen legnagyobb fesztiválján évente közel 300 ezer látogató fordul meg, amelyre állítólag Goethe is rendszeresen eljárt, és amely már az ő idejében százéves hagyománnyal rendelkezett. A túra utolsó állomása a portugál szigetre, Madeirára visz, ahol a gesztenyének van hagyományos ünnepe, ahol a látogató többek között sütve, főzve, likőrként, tésztába dolgozva és rengeteg sütemény kiegészítőjeként találkozhat a finomsággal. (A Malackaraj észrevétele alapján javítva, köszönjük!)

Ennyi lenne képzeletbeli európai gasztrotúránk. Első körben érdemes azért a hazai fesztiválokon felkészülni,de az extra izgalmakért ajánljuk a fentiek bármelyikét! Ha meglátogatnátok valamelyiket vagy voltatok már egyiken-másikon, örömmel fogadjuk tapasztalataitokat. Akinek pedig nem elég ez a 14 állomás, további tippeket találhat a forrásként is használt remek Tasting Europe oldalon. Jó útvágyat! :-)

Borítókép: Flickr / Laurent Carles

2 Vissza
süti beállítások módosítása