eu_souvenirs-05.png
Lassan véget ér a vakáció – aki valamelyik európai országba utazott kikapcsolódni, biztosan ismeri a megfelelő kisajándék megtalálásának programját. Ilyenkor hajtjuk a kis ajándékboltokat, hogy valami autentikus helyi tárggyal vagy finomsággal térhessünk haza, aminek örülnek majd az otthonmaradottak, vagy felidézi bennünk a vakációt, amikor a polcon megpillantjuk. Nem egyszerű ez a hajsza: az ajándékboltok tele vannak bóvlikkal, helyben készült, csak arra a helyre jellemző szuvenírt nehéz találni. Mi most ehhez az ajándékdilemmához készítettünk egy tablót, összeválogatva néhány európai ország jellegzetes szuvenírjét. A lista persze nem kizárólagos, lehet ezeknél sokkal eredetibb vagy karakteresebb ajándékokat találni. Ti milyen jellegzetes európai szuvenírt vettetek már, kaptatok vagy ajánlanátok országokból? Elő az ötletekkel, hadd egészítsük ki a listát! :-)


Rövid leírás a képen található ajándékokról:

 

A Dala ló: a Svédországból érkezők tipikus ajándéka a kis, piros, népi mintákkal díszített faló, amely az 1600-as évektől készül Svédország Dalarna tartományában – és azóta szerte az országban.

 

Legyező (abanico): szerte Spanyolországban kapható ez a praktikus nyári kiegészítő – van, amelyik a flamenco táncosok viseletéhez illeszkedik. A legegyszerűbbek már 3 eurótól megvásárolhatók, de van selyemből készült vagy mindkét oldalán kézzel festett változat is.

 

Vana Tallinn: Észtország leghíresebb alkoholos (40-50%-os) itala, amely 1960-tól kapható, mára számtalan változatban, például krémlikőrként.

 

Söröskorsó (Bierkrug / Humpen): szuper ajándék Németországból, a sör és a világ legismertebb sörfesztiváljainak hazájából – kerámiából, porcelánból, üvegből vagy cinből.

 

Egy doboz belga csoki: Belgium híres a magas minőségű csokoládéiról, ami mindenféle változatban kapható – akár kerek, szögletes, hosszú, rövid, lapos, gömbölyű, tömör, lyukas, csomagolt, meztelen csokoládé, édes vagy keserű

 

Minőségi bőráru: Olaszországban nagyon nagy hagyománya van a bőrök feldolgozásának, gyönyörű bőrcipők, táskák, pénztárcák csábítják a turistákat – és nemcsak Tarvisióban.

 

Borostyánékszer: Lettországban (és a környező országokban) rengeteg borostyánból készített ékszerrel találkozhatunk – az Észak-Európát a Földközi-tengerrel sok évszázadon át összekötő kereskedelmi útvonal, a borostyánút ebből a térségből indult.

 

Rubik-kocka: sok értékes kézműves szépség mellett a Rubik-kocka mindenképpen ajándékozásra érdemes. A játékot a világon mindenhol ismerik, de sokan még mindig meglepődnek, hogy a játék magyar találmány (köszönet érte Rubik Ernőnek!).

Nagyobb képért katt ide.

0 Vissza

A bejegyzés trackback címe:

https://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr427756452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása