A Nyelvek Európai Napjának előestéjén az irodalom oldaláról közelítettük meg az európai nyelvi, és kulturális sokféleséget. Ehhez kapcsolódóan Forgách András, az est házigazdája olyan kortárs európai írókkal beszélgetett, akik mind egy-egy másik európai országról írtak, és szereztek ott életre szóló élményeket.

Az est egyik vendégeként Wilhelm Droste mesélt magyarországi élményeiről és arról, mit jelent számára a magyar irodalom, azon belül is Ady Endre munkássága. Magyarországon élő német fordítóként nagyon jól ismeri a magyarokat; az első benyomásait az országról még a rendszerváltás előtt, fiatalként a nyugat- és keletnémetek legendás találkozóhelyén, a Balatonnál szerezte. Csakúgy, mint az akkor még a berlini fal másik oldalán élő német író, Jochen Schmidt (aki sajnos a beszélgetésen nem tudott részt venni). Neki nemrégiben jelent meg írása az erre az időszakra való visszaemlékezéséről, és arról, hogy hogyan látja ma Magyarországot. Bár egyikük keletről, másikuk nyugatról járt a Balatonhoz, hasonló emlékeket és benyomásokat őriznek a szocialista Magyarországról. A találkozás élménye, a magyar bélyegek (!), az ismerkedés a magyar nyelvvel mind közös történetükben, de míg Schmidt visszalátogatva hazánkba kicsit ironikusan fogalmaz a mai magyar valóságról – amely képeiben talán a Balkánra emlékeztetheti az olvasót –, addig Drostét el is csábította országunk, és a magyar nyelvet fordítói szinten is elsajátította.

Droste megpróbálkozott a lehetetlennel is: megpróbálta átültetni németre a „lefordíthatatlan költő”, Ady Endre verseit; 2011-ben jelent meg kétnyelvű kötete Add nekem a szemeidet címmel. Szerinte a „jó költészet minden nyelvben idegen nyelv”; minden jó írással születik egy új nyelv. Ahogy a németeknél Hölderlin vagy Rilke, úgy a magyaroknál Ady olyan még Droste szerint, akinek az írása már nem német vagy magyar, hanem annál több, különlegesebb, „vasárnapi nyelv”. Véleménye szerint Ady az egyik legnagyobb magyar irodalmi kincs. Tudja, hogy szinte teljesíthetetlenre vállalkozott fordításával, de meg akarta próbálni – ahogy fogalmazott: „tudtam, hogy ezzel csak bűnözni lehet vagy nevetségessé válni, de meg akartam próbálni. Nem sajnálom, mert rengeteget tanultam, és azt gondolom, valahol itt kezdődik az irodalom, aminek én a határán voltam. Mint egy magányos hegymászó, aki élményeit közvetíteni nem tudja – de ott volt a csúcson.” Ady szélesebb körű megismeréséhez közelebb vihet, szerinte a tervei közt szereplő, Rilke és Ady költészetét összehasonlító könyv. Bízik benne, hogy ezáltal jobban „be tudja csempészni” Adyt az európai irodalomba.

Az est másik vendége, Jean Rouaud francia író volt, akinek a Valahol Európában sorozatban épp most jelenik meg legújabb regénye magyarul. Rouaud első kötete, A dicsőség mezején című családregény a mesélő anyai nagyszüleinek életét mutatja be, és azt a fordulatot, ahogy az első világháború romba döntötte az apai ág egzisztenciáját. A most megjelenő kötet, a Jeles férfiak a narrátor apja, Joseph történetét meséli el. Rouaud viszonylag későn lépett írói pályára, mint a beszélgetésen elhangzott, 37 éves volt első regénye megjelenésekor (amely hatalmas sikert aratott Franciaországban, megnyerte a Goncourt-díjat, és azóta közel harminc nyelvre lefordították). Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy első komolyabb írásai idején, a hetvenes évek posztmodernista irányzatai épp „temették a regényt és az írókat, és vele együtt a történeteket”. Mint mondta, ő nem tudott más formátumban gondolkodni, és csak a klasszikus polgári regény nyelvén tudott volna megszólalni – a vezető irányzat ellenében, „reakcionistaként” alkotni pedig nem akart. Ellentétben Drostéval, eredeti nyelven a francián kívül nem olvas irodalmat, de „nagyszerű” fordításokból ismeri a külföldi, köztük a magyar írókat is. Kertész Imre Sorstalanságát nagyon nagyra becsüli, a szövegen a modern francia regény jeleit is felfedezte.

A beszélgetés szlovák résztvevője, Jana Beňova Portugáliával áll különleges viszonyban, ahova nemrégiben visszatért egy 15 évvel ezelőtti látogatás után. Benyomásait nemrégiben írta meg, amely magyarul is megjelent a Lettre folyóirat legutóbbi számában. Bár nem ismeri a nyelvet, a portugál élet és a portugál írók nagy hatással voltak rá – szerinte nem feltétlenül a helyi nyelv ismerete az, amely hozzásegít, hogy egy országot valaki megértsen vagy írjon róla; a lényeg az, hogy mindenki a saját történetét találja meg egy másik helyen, ettől tud egy adott országról írni. Beňova nemrégiben kapta meg az Európai Unió Irodalmi Díját, Café Hyena (Kikísérési terv) című regényéért, amely többek között azt mutatja be, mennyire fontos óvni szeretteinket.

Beňovával egyidőben kapta meg az Európai Unió irodalmi elismerését első regényéért Horváth Viktor is, a beszélgetés negyedik résztvevője. Díjazott könyve, a Török tükör egy másik országba és egy másik időbe kalauzolja az olvasót. A történet a török hódoltság korában játszódik Magyarországon, amelyhez Horváth Viktor újrateremtette az ötszáz évvel ezelőtti török és magyar nyelvet. A regény egy török fiatal szemszögéből mutatja be, milyen lehetett az élet a XVI. századi Magyarországon – az írás egyrészt a különleges nézőpont miatt érdekes, másrészt játék is a nyelvvel. A díjnak köszönhetően már legalább hét nyelvi fordítás van kilátásban – igaz, a török egyelőre várat magára.

Vendégeink egyetértettek abban, hogy minden kultúrában, mindenki életében vannak olyan közös mozzanatok, amelyekre ugyanolyan jóleső visszaemlékezéssel gondolunk. A petróleumlámpa meggyújtása, a sülő sütemény megszúrása tűvel vagy épp a függöny elhúzása – ezek olyan apró élmények, amelyek mindenki életében jelen vannak, és ilyet olvasva bárki magára ismerhet. Jean Rouaud megfogalmazása szerint kultúrákon, nyelveken és időn átível ez a közösség – az írók és könyvek ezeket az emberekben jelenlévő, visszafojtott és meg nem fogalmazott dolgokat a felszínre hozzák, visszanyúlva az emberiség közös alapjához. Jó néha ráeszmélni, hogy mennyi közös van az egymástól távol eső kultúrákban is – éppen ezért nagy feladat vár az írókra a XXI. században, hogy megtalálják azt a közös nyelvet, amelyet értenek a világ minden szegletében – egészítette ki a gondolatot Wilhelm Droste.

Valahol Európában címmel indította útjára az utóbbi évtizedek magyar fordításirodalmában példa nélkül álló sorozatát a L’Harmattan Kiadó. A Karádi Éva megjelenő sorozat kötetei a teljes kortárs európai regényirodalomból nyújtanak válogatást. Minden európai országból egy-egy kulcsfontosságú regény kerül az olvasó kezébe, hogy megtapasztalhassa azokat a hasonlóságokat és különbségeket, amelyek a közös európai történelemben egymás mellett élő emberek, közösségek, családok és népek életében formát öltenek. Az 1914-től napjainkig tartó időszakot felölelő Valahol Európában válogatásban olyan regények jelennek meg, melyekben a történelmi léptékű fordulatok a személyes és közösségi élményeken keresztül válnak megérthetővé és átélhetővé.

Az est az Európa Pont, a Francia Intézet, a Goethe Intézet, a Szlovák Intézet, a EUNIC, a L’Harmattan és a Lettre közös szervezésében valósult meg.

Startup, kreatívipar, inkubáció, mentorálás – fogalmak, amelyeket három-négy magyar cég nevével (pl. Prezi, Ustream, LogMeIn, NNG) együtt az utóbbi pár évben egyre többet hallunk. Magyarország és Budapest nem titkolt célja, ahogy az említett cégekhez hasonló új vállalkozásokat neveljen ki, és úgy tűnik, ehhez egyre több segítséget kaphatnak a vállalkozó kedvvel és még pár, a sikerhez szükséges dologgal felvértezett fiatalok. A hazai startupszcéna „keltetői” voltak vendégeink a Kutatók Éjszakáján, akikkel a hazai és nemzetközi siker titkairól, lehetőségekről és jó példákról beszélgettünk.

„Egy jó ötlet sz*t sem ér” – kezdte provokatív felütéssel a beszélgetést Záboji B. Péter, a European Enterpreneurship Foundation (EEF) alapítója, a Startup, felnőtteknek! című könyv szerzője, aki sok éve foglalkozik kezdő vállalkozások támogatásával. Szerinte hatalmas tévedés azt hinni, hogy egy jó ötlet és a hozzá összekalapozott pénz elég a sikeres vállalkozáshoz – ehhez még mindenképpen szükség van elkötelezett csapatra, amely együttműködve, egymás tudását kiegészítve kitartóan dolgozik egy cél érdekében. „It takes ten years to become an overnight success” (azaz kb. „Tíz évbe telik, hogy valaki egyik napról a másikra sikeres legyen”) – tartja az amerikai mondás. Emellett, ha valaki egy jó ötletre szeretne üzletet építeni, akkor ismernie kell a piacát és az igényeket, amelyek a keresletet formálják. Ehhez az első lépések között tesztelni kell az ötletet, hogy kiderüljön, hajlandó-e egyáltalán valaki fizetni érte.

A jó ötlet mögötti csapat fontosságát hangsúlyozta Pistyur Veronika, a Prezi, a LogMeIn és a Ustream által alapított szervezet, a Bridge Budapest vezetője, valamint a Kitchen Budapest mentora is. Utalt arra, hogy a Bridge alapítói sem mentek volna sokra önmagukban, kellett az egymást kiegészítő tudásuk és szemléletük, ahhoz például, hogy az eredeti ötletük végül olyan irányba kanyarodjon, amely a mai szakmai és anyagi elismertségükhöz elvezethetett. Tapasztalata alapján a jó csapat kulcsfontosságú: egy-egy jó gondolat nemcsak a piac nem megfelelő ismeretén, azaz az ötlet validálásán bukhat el, de még talán ennél is többen véreznek el a megfelelő csapat összerakásán, azaz a „csapat validálásán”.

Ebben teljesen egyetértett az est harmadik vendége, Ács Zoltán, a Design Terminal inkubációs program vezetője is, aki elmondta, hogy a Design Terminalban nemrégiben beindított mentorprogramunknál is csak akkor állnak szóba bármelyik jelentkezővel, ha van csapata. Tipikus hiba, hogy egy-egy jó ötlet gazdája azt hiszi, az ötlete olyan erős, hogy minden egyéb, üzleti szempontból fontos dolgot (mint például a marketing, a menedzsment, a dizájn) majd szintén maga visz. Szerinte ennek egyik oka, hogy a hazai kreatív oktatásban nem fektetnek kellő súlyt a művészeti képzés mellett az alapvető vállalkozói ismeretekre, önmenedzselésre és üzleti gondolkodásra. Sajátos és sajnálatos magyar jelenség, hogy a magyar vállalkozók és a kreatíviparban kitűnni vágyó fiatalok nem túl erősek a csapatmunkában, amelynek nincsenek itthon, illetve a hazai oktatásban erős hagyományai. Emellett a kritikai attitűd, a kritika építő használata és beépítése a fejlesztésbe sem magától értetődő a magyar gondolkodásban. Ellentétben sok más nemzettel, mi magyarok nem annyira szeretünk véleményt kérni munkáinkról, és ha kapunk is, azt sem tudjuk megfelelően felhasználni. Egy jó vállalkozáshoz mindkettőt el kell sajátítani.

Veronika szerint is ez az igazán nagy lépés: ha valaki, aki sikerre szeretné vinni ötletét, vállalkozóvá válik; amely már teljesen más mentalitást jelent. Ehhez bátornak kell lenni és be kell vállalni, hogy a nulláról indulva, csapatban dolgozva, kockáztatva, akár kudarcokon át, újra talpraállva dolgozzon az ember a célja érdekében. Ez azért is nagyon nehéz, mert itthon a legtöbbek döntéseit a félelmek és szorongások motiválják. Ugyanakkor, ha valaki a vállalkozói attitűdöt a szakmai életében alkalmazni tudja, annak ez kihatással lehet az egész életére; a siker hozta önbizalom az élet más területein is pozitív változásokat hozhat. A vállalkozói szemlélet átcsaphat a privát életre is: a korábbi félelmek helyett pedig az alkotni és adni akarás és az értelmes munka iránti vágy motiválhatja cselekvéseinket, amely már nem korlátozó, hanem a lehetőségekre koncentráló attitűd. Szerinte a vállalkozás alkotási folyamat, amelyet a félelmekkel teljesen tönkre lehet tenni.

A félelmek legyőzése Ács Zoltán szerint is fontos, aki a Facebook második emberének szavait idézte: a vállalkozóknak fel kell tenniük maguknak a kérdést: „Mit cselekednél, ha nem félnél?” – azaz meg kell szabadulni a mentális gátaktól, amelyek akadályozzák a jó ötletek kibontakozását. Veronika ehhez kapcsolódóan elmondta: mentorprogramjukban ők is ehhez hasonlóan arra kérik a jelentkezőket, hogy úgy gondolkodjanak, mintha a pénz nem lenne akadály – szerinte ugyanis teljesen tipikus vonása a magyar vállalkozóknak, hogy kifogásokat keresnek, amelyek aztán teljesen gúzsba kötik őket.

Fontos, hogy beszéljünk a sikertörténeteinkről – vannak már ilyenek szerencsére –, mert erőt, önbizalmat, inspirációt lehet ezekből meríteni. Az inspiráció nagyon fontos, hogy ismerjék a mai sikeres startupok pontos sztoriját, rájöjjenek, hogy a mai nagy nevek ugyanolyan nehézségekkel küzdöttek, mint ők; és nem azért futottak be, mert „kivételek voltak” – amely a kishitűek klasszikus interpretációja ezen sikersztorikra. Ilyen fontos program volt például a Rögtön jövök! kampány, amelyben mai sikeres vállalkozókról markáns vizualitással rendelkező plakátsorozatot készítettek, akik arcképeit és rövid történetét inspirációul kiragasztották a budapesti elhagyatott üzletek ajtóira. És természetesen bízunk benne, hogy a vendégeink által képviselt programok, mint a Design Terminál mentorprogramja, a Bridge Budapest ösztöndíjprogramja (vagy akár Záboji B. Péter tanácsai) szintén hozzájárulnak e gondolkodásmód elsajátításához.

A Prezi és a Ustream történetéről, a „siker titkáról” személyesen mesélt nálunk az egyik korábbi Kutatók Éjszakáján a két cég egy-egy vezetője, erről készített összefoglalónk itt olvasható.

Az est folyamán vendégünk volt a speciálisan a fenntartható társadalmi vállalkozásokat segítő program, a NESsT egyik vezetője, Vörös Éva is, aki a szervezet mentorprogramjáról és workshopjairól beszélt. Ők olyan vállalkozásokat támogatnak, amelyek valamilyen jelentős társadalmi problémára kínálnak fenntartható megoldást – saját üzletük működtetésén kívül. Ilyen például a szekszárdi Ízlelő étterem, ahol fogyatékossággal élők dolgoznak, vagy az autistákat segítő (foglalkoztató és integráló) kézműves csokoládémanufaktúra, a Kockacsoki is. Erről a vállalkozás vezetője, Dénesné Spitzer Éva beszélt. A NESsT 9 hónapos programjában szintén a vállalkozói készségek fejlesztésére koncentrál, támogatói programjába évente kerülhetnek be újabb társadalmi vállalkozások.