sziget2013_illustration.jpgNem kell már sokat aludni, és újra indul Európa egyik legnagyobb bulija! Idén augusztus 11-18. között vár mindenkit a Hajógyári-sziget, lehet kezdeni tanulmányozni a fellépők listáját, és mindenképpen érdemes előre átböngészni az idei térképet, amely minden évben bőven tartogat újdonságokat.

0 Vissza
Címkék: Sziget

A nyár mindig az intenzív pihenés, nyaralás és bulik ideje – és persze azon teendők programba illesztése (de legalábbis ennek tervezése), amelyre évközben sosem jut idő. Ilyen foglalatosság lehet a jövőre való tudatos készülés; mondjuk egy jó gyakornoki hely felkutatása. Szinte valamennyi uniós intézmény fogad gyakornokokat hosszabb-rövidebb időre – ha nemzetközi vagy uniós tanulmányokat folytat(ta)tok, vagy csak érdekel titeket az EU működése, ezek remek lehetőséget jelentenek egy kis tapasztalatszerzésre.

Az intézmények legtöbbje öthónapos gyakorlatokat hirdet meg, minden évben azonos időszakokban – általában egy tavaszi és egy őszi turnusban. Jelentkezni egy-egy programra általában legalább fél évvel az aktuálisan megpályázott gyakornokság előtt kell – a 2015 tavaszán induló programokra például most szeptemberig, illetve októberig lehet jelentkezni. A gyakornoki munka általában fedezi a megélhetés költségeit, a részvételhez általában sikeresen befejezett BA diploma szükséges, de számtalan egyéb lehetőség áll rendelkezésre akár még a tanulmányok idejére vagy az MA diploma megszerzése utáni időszakra is.

Az alábbiakban a frissdiplomások előtt nyitva álló lehetőségekről találtok rövid összefoglalót a legfontosabb alapinformációkkal az ösztöndíjak időtartamáról, a támogatás megközelítő összegéről, a túljelentkezés mértékéről vagy a nem kevésbé fontos jelentkezési határidőkről – mindent egy helyen. Részletes információt valamennyi típusú gyakornoki programról az Európa Portál összefoglaló oldalán, valamint az egyes intézmények hivatalos oldalain olvashattok – mindehhez a táblázat alatt megtaláljátok a linkeket.

A táblázatra (vagy ide) kattintva nagy méretben láthatjátok az információkat. Jó böngészést és készülődést! :)

osztondij_tablazat_2014.jpg


Információs oldalak az uniós intézmények gyakornoki programjairól
(zárójelben az oldal nyelve):


További gyakornoki lehetőségek az Európai Unió ügynökségeinél:

3 Vissza

vittorio-emanuele-monument-298412_960_720.jpgJúlius elsején Olaszország átvette az Európai Unió Tanácsának vezetését Görögországtól. Róma soros elnökként jelentős rutinnal rendelkezik, idén tizenkettedik alkalommal vezetia tagállamokat képviselő uniós intézményt. Legutoljára több mint tíz éve, 2003 második felében, még Silvio Berlusconi vezetésével elnökölt – akkor is Görögországot követve a sorban –, bár meglehetősen más körülmények között. Az egyik legfontosabb napirendi pont akkor a mai Lisszaboni Szerződés alapjait jelentő Alkotmányszerződéssel kapcsolatos tárgyalások, valamint a bővítés kérdése volt – 2004 májusában tíz új tagállammal bővülhetett az unió. Az azóta eltelt több mint tíz év alatt jelentősen átformálódott az EU: a tárgyalóasztaloknál 15 helyett 28 tagállam ül, és a 2008-ban kirobbant világgazdasági válság után még mindig sok a teendő annak érdekében, hogy az európai országok ismét a tartós növekedés útjára lépjenek.

 

italogo.jpgA soros elnökségi program és feladatok döntő részét mindig az EU aktuális témái határozzák meg, amelyek egy része előre tudható az „uniós menetrend” alapján. Ugyanakkor mindig felkerülnek a napirendre olyan témák is, amelyeket az elnökség elején még nem lehet előre látni, de az adott elnökségnek elnöki periódusa során foglalkoznia kell (reagálva például az aktuális nemzetközi politikai változásokra). Amennyire lehet, minden tagállam igyekszik valamilyen nemzeti színt is belevinni az elnökségi félévbe, lendületet adva olyan szakpolitikáknak, amelyek fontosak az adott elnökséget adó ország számára. Ilyen volt például Magyarország esetében a Duna- vagy a Romastratégia, a hagyományosan környezettudatos Dánia „zöld növekedés” koncepciója vagy az előző elnök Görögország esetében a „kék növekedés”, azaz a tengerpolitika kérdésének fókuszba állítása – szoros összefüggésben a turizmussal, a tengeri közlekedéssel és halászattal. Ezek a prioritások Olaszország programjában is kiemelt helyen szerepelnek.

 

Az olasz elnökségi program három fókuszpontja a növekedés, a polgárok és a külpolitika. Matteo Renzi miniszterelnök megfogalmazása szerint itt az ideje, hogy revitalizáljuk az EU-t. Sokat idézett hasonlata: ha ma Európa szelfit készítene magáról, megfáradt tekintetet láthatnánk – szerinte az európai vezetőknek meggyőződéssel és határozottan kell cselekedniük, hogy a közösség valóban vezető szerepet játszhasson a nemzetközi porondon.

 

A növekedés beindításának alapfeltétele a munkahelyteremtés, amely megfelelő eredmények esetén kellő alapot teremthet a belső, tagországokon belül szükséges strukturális reformok beindításához. Olaszország egyfajta „ipari reneszánszban” gondolkodik, amely a feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor fellendítését szorgalmazza, különös hangsúlyt helyezve a kis- és középvállalkozásokra és az energia- és klímapolitikára, amely olasz elképzelések szerint a növekedés motorja lehet a jövőben.

 

Fontos célként határozták meg emellett az EU és az uniós polgárok közötti távolság csökkentését, amelyhez kapcsolódóan számos intézkedéssel az elszámoltathatóságot, az átláthatóságot, a digitális hozzáférés fokozását, valamint a bürokrácia visszaszorítását igyekszik majd elősegíteni Róma. Programja alapján az elnökség aktívabb szerepet szán az EU-nak olyan területeken, ahol az uniós együttműködés egyértelműen értéket teremt, ideértve az alapjogok védelmét vagy a migrációs és menedékjogi kérdéseket, ahol az uniónak szolidárisabb politikára lenne szüksége az elnökség szerint.  

 

Harmadik területként Olaszország aktívabb külpolitikát szorgalmaz. Róma szerint nem hagyható hatásos, következetes és hiteles válasz nélkül az a sok rendkívüli fejlemény, amely a közösség határain a közelmúltban történt (mint például az arab tavasz vagy az ukrán-orosz konfliktus), amely egyértelműen komoly hatással van az Európai Unió országaira is. Róma szerint az uniónak meg kell találnia a megfelelő eszközöket, hogy a hasonló globális és regionális kihívásokat megfelelően tudja kezelni – elnökségével ezt is igyekszik elősegíteni. Az olasz tervek között ezekkel összefüggésben szintén kiemelt helyen szerepel a nyugat balkáni csatlakozási folyamat előbbre vitele vagy az EU szomszédságpolitikájának megerősítése.

 

Az olasz elnökség részletes munkaterve itt olvasható angol nyelven, emellett további információ és elemzés található róla többek között a Bruxinfo, az Európai Parlamentés a EuroNews oldalán.

 

Eredményes félévet kívánunk az olaszoknak – gyönyörű olasz tájakat bemutató vintage plakátgalériánkkal köszöntjük az új félévet!

Illusztrációk: az olasz elnökség logója (forrás: italia2014.eu/en/) és Matteo Renzi (forrás: Európai Parlament honlapja)

0 Vissza
süti beállítások módosítása