Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

2014. már. 07.

Márciusban a nőnaphoz kapcsolódóan a nemek közötti egyenlőség, valamint az anyaság és karrier kérdéseit vizsgáljuk vállalkozó anyukák, női vezetők és előadóművészek segítségével. Az Európai Unió egyik alapvető értéke a nők és férfiak közötti egyenlőség, számos uniós kezdeményezés támogatja ennek megvalósulását és hívja fel a figyelmet a kérdés fontosságára. Márciusi programjainkkal, írásainkkal és jó példák bemutatásával mi is ezt a témát mutatjuk be; vendégünk lesz Matheidesz Réka, Vida Ágnes, Rost Andrea, a Mrs Columbo, és a Morningdeer.

 

mrs.jpgRögtön a hónap első programján (március 7-én, pénteken) a nőnaphoz kapcsolódóan az anyaság és karrier témakörét járjuk körül. Hogyan lehet a gyermeknevelés mellett sikeres vállalkozást indítani – erről beszélgetünk majd az utóbbi évek egyik legnagyobb sikertörténete, a trendteremtő, kéz- és iparművészeti vásárokat divatba hozó WAMP vásárok megálmodójával, Matheidesz Rékával. Réka mellett eljön hozzánk Vida Ági is, aki a gazdagmami.hu segítségével kismamák ezreinek nyújt segítséget ahhoz, hogy babájuk mellett is tudjanak munkát vállalni otthonról. A beszélgetés után a Dányi Krisztina által vezetett budapesti „experimentál-minimál avantpop” Morningdeer együttes koncertjét hallhatjátok, amelyet a Fonogram-díjas Mrs Columbo jazzkoncertje követ.

 

vas.jpgCéltudatos és erős nők, pontosabban egy erős nő lesz a főszereplője e havi filmklubunknak is: március 13-án este az Egyesült Királyság első (és eddigi egyetlen) női miniszterelnöke, Margaret Thatcher életéről szóló A Vaslady című filmet vetítjük. A huszadik század egyik legismertebb és legbefolyásosabb asszonyáról készített 2011-es film kiválóan mutatja be, hogy a karrier és család egymást nem kizáró tényezők. Kritikusok szerint Meryl Streep karrierje eddigi legjobb alakítását nyújtja a filmben, amelyet a szakma is díjazott, többek között a legjobb színésznőnek járó Oscar- és Golden Globe-díjjal. Az est háziasszonya Gyárfás Dorka, a Lumière Filmklub kurátora Bujdosó Bori újságíró.

 

Egy csésze Európa sorozatunkban ezúttal Lettországba repülünk. Helyi finomságok kóstolója mellett bemutatjuk a „Baltikum Párizsát”, a város csodálatos szecessziós épületeit, az UNESCO Világörökség részét képező belvárosát és világhírű skanzenjét, és elmondjuk, milyen programokkal csábítja a látogatókat Európa Kulturális Fővárosa, Riga. Az est díszvendége Lettország nagykövete, Imants Lieģis, akivel az est háziasszonya, Szederkényi Olga beszélget. (A részvételhez előzetes regisztráció szükséges az euinfo@eu.hu címen, regisztrálni március 5. és 17. között lehet. A regisztrációról minden esetben megerősítő e-mailt küldünk, kérjük, ezt mindenki hozza magával az estre.)

 

rost.jpgA hónap zárásaként, március 20-án Rost Andrea, Liszt Ferenc-, Prima Primissima- és Kossuth-díjas operaénekesnő lesz vendégünk, aki a legnevesebb operaházakban már ünnepelt sztárként lép a színpadra. A koncerten leghíresebb szerepei mellett új nagylemezéről is énekel. A művésznővel koncertje után többek között arról is beszélgetünk, (kétgyermekes anyukaként) hogyan talál egyensúlyt karrier és család között, és miként éli meg mindennapjait magyarként külföldön.

 

Mindezen programok mellett március 20-án nyílik a hátrányos helyzetű és cigány származású tanulók, valamint a sajátos nevelési igényű gyerekek művészeti nevelésével foglalkozó berettyóújfalui Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény diákjainak kiállítása.

 

Programjainkról részletesebb leírás Facebook oldalunkon olvasható. Az Európa Pont minden programja ingyenes, szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A bejegyzés trackback címe:

http://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr705848588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Kisszabó Gábor 2014.03.16. 08:32:37

T. Europont, kérnék egy emailcímet, elérhetőséget kapcsolatfelvétel céljából kulturális területen.
Köszönöm,
Kisszabó Gábor
gabor.kisszabo@gmail.com

Európa Pont 2014.03.19. 08:54:00

Kedves Gábor! Kollégáinkkal az euinfo@eu.hu címen veheti fel a kapcsolatot. Üdvözlettel, Európa Pont