maribor.PNGTavaly, a kulturális fővárosi címéhez kapcsolódóan már buzdítottunk benneteket, hogy ha még nem voltatok és tehetitek, látogassatok el Szlovéniába, Mariborba – ha akkor nem tettétek, továbbra is tudunk ürüggyel szolgálni a kiruccanáshoz: a város idén ugyanis Európa Ifjúsági Fővárosa címet viseli.

A cím – a kulturális fővárosi címhez hasonlóan – egy-egy évre illeti meg az adott várost, amelynek keretében elsősorban a fiatalok aktív részvételével megvalósuló számos új ötletet és innovatív projektet valósít meg, amelyek modellként szolgálhatnak más európai városok számára.

A kezdeményezés 2009-ben indult, elsőként a hollandiai Rotterdam szervezett több száz izgalmas programot, majd Torino, Antwerpen és Braga következett, idén Maribor, a következő években pedig Thesszaloniki marib.jpgés Kolozsvár viseli majd az európai ifjúsági fővárosi címet. A cím maga nem jár pénzügyi támogatással, de a számos kulturális, közösségi, sport- és egyéb kapcsolódó ifjúsági esemény mindenképpen felpezsdíti a helyi fiatalság életét, emellett a várost is reflektorfénybe helyezi.

A maribori programban kiemelt figyelmet kaptak a városi szubkultúrák – deszkások, grafittisek, BMX-esek –, és számos program keretében igyekeztek bevonni ezeket a közösségeket szorosabban a város életébe. Ilyen program volt például az „első legális graffiti fal” megalkotása helyi utcai alkotókkal, vagy a város közepén ideiglenesen felállított deszkás pálya, ahol alternatív koncertek is helyet kaptak azóta. Szerveztek ezek mellett az évad keretében hatalmas nemzetközi bográcsversenyt, a kor filmes lenyomatait készítő projektet, néptáncos projekteket. A héten épp jelnyelvi kurzusokra vagy álláskereséshez hasznos CV-csinosító programokra mehetnek el a helyi fiatalok. (A részletes programot itt, az évad egyébként nagyon jól – angolul is! – elérhető oldalán nézhetitek meg.)

Mi a várost továbbra is nagyon szeretjük, és mindenkinek nagyon ajánljuk – csakúgy, mint Egy csésze Európa programunkat, ahol ezúttal épp ide látogatunk vendégeinkkel. Rengeteg érdekességet hallhattok majd a városról és az ifjúsági programokról is. Addig is nézzétek meg az alábbi kedvcsináló videót Mariborból – a fiatalok szemszögéből:


 
Kép forrása: Flickr / KMW2700 (CC BY-SA 2.0)

0 Vissza
süti beállítások módosítása