Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

2013. júl. 24.

Meglepő vagy sem, az Európai Unióban a legmagasabb az egy főre jutó alkoholfogyasztás a világon. 2009-ben egy átlagos felnőtt éves szinten 12,5 liter (!) tiszta szeszt fogyasztott, ami napi szinten közel három italt jelent – ez pedig a globális átlag csaknem kétszerese. Ez persze nem meglepő, hiszen Európa országaiban évezredek óta készítenek és fogyasztanak alkoholtartalmú italokat. Emellett Európa központi szerepet játszik a globális alkoholpiacon, lévén a világ alkoholtermelésének negyede és a teljes bortermelés fele az európai országokból származik. Az alkoholkereskedelem még inkább Európa-központú – az alkohol exportjának 70 százaléka és importjának csaknem fele az Európai Unión belül zajlik.


De hol mit fogyasztanak? Egyes országoknál ez talán egyértelmű – Németországnál, Csehországnál vagy Írországnál a sörre tippelnénk, Franciaországban, vagy Olaszországban pedig valószínűleg a borral nem tévednénk nagyot. De például Magyarországon vajon a sör vagy a bor a kedveltebb? Ennek néztünk utána, és foglaltuk össze az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az EU statisztikái alapján, amelyek az alkoholfogyasztás káros hatásai miatt évek óta készítenek átfogó felméréseket az egyes országok alkoholfogyasztási szokásairól. Egy-egy országot aszerint vettünk a sörös vagy a boros, esetleg a rövidet fogyasztó országok közé, hogy melyik alkoholtípusból fogyasztják a helyiek a legnagyobb mennyiséget éves szinten. Hogy melyik országban mi a nyerő, térképünkről kiderül.

EU_szesz.jpg

Források, további információ az európaiak alkoholfogyasztásáról:

A bejegyzés trackback címe:

http://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr405420050

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Németh Miklós 2013.07.25. 19:06:49

Fiatalok !
Bele húzni, pitik vagyunk!