Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

2013. ápr. 10.

Levegővel hajtani egy járművet – nem nagyszerű ötlet? A gondolat már évszázadok óta foglalkoztatja a mérnököket. Még az is lehet, hogy 2100-ban minden garázsban ilyen kocsi áll majd?

Mióta tudjuk, hogy a Föld ásványkincsei végesek, és fogyunk ki a hagyományos energiaforrásokból, egyre sürgetőbb, hogy megoldást találjunk a jelenleg használt energiaforrások pótlására. Ma még kérdés, hogy unokáink és az ő gyerekeik például mivel fognak fűteni télen, de a felkészülés már megkezdődött: számos kutatás és kezdeményezés igyekszik megtalálni a kifogyóban lévő energiaforrások költséghatékony helyettesítőjét. Az szinte biztos, hogy a nem túl távoli jövőben az energiatakarékosság és a megújuló energiaforrások (a nap-, a szél-, a víz- vagy a geotermikus energia) jobb kiaknázása kulcsszerepet játszik majd mindenütt (ahogy azt az EU is szorgalmazza számos javaslatával és kezdeményezésével), de egyéb kreatív ötletekre is szükség lesz ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű energia álljon rendelkezésünkre mostani életvitelünk fenntartásához.

fredibeni_auto.jpgA közlekedés kiemelt terület ebből a szempontból: modern életünkhöz hozzátartozik a gyors mobilitás, mindennapjaink szinte elképzelhetetlenek autók nélkül. A közlekedésben és az autógyártásban már évtizedek óta számos megoldás született a szénhidrogén-függőség csökkentésére. Vannak hibrid autók, amelyek elektromotor használatával csökkentik a hagyományos üzemanyag-szükségletet, vannak hálózatról feltölthető elektromos autók (amely bár közvetlenül nem szennyezik a környezetet, de végső soron hagyományos energiát használnak fel), és van számos egyéb ötlet, amellyel utcán még nem, vagy csak nagyon ritkán találkozhatunk. Ilyenek például a sűrített levegővel működő járművek, amelyek a levegő energiáját pneumatikus munkahengerek segítségével alakítják át mozgási energiává.

Az ötlet zseniális: levegőből valószínűleg mindig lesz elég, így ha a fejlesztők képesek olyan konstrukciókkal előállni, amelyek valamilyen szempontból felvehetik a versenyt a hagyományos autókkal, akkor akár ez is lehet a mostani benzinfaló járművek alternatívája. (Mivel ezek a rendszerek viszonylag kedvezőtlen hatásfokkal működnek, ezért első sorban rövid távokon, például városi autókban jelenthetnek megoldást.)

 
zoldbusz.jpgAki venni szeretne ilyen levegővel hajtott járművet (vagy ahogy sok helyen, kicsit talán Kazinczy modorában nevezik: léghajtányt), annak sajnos még egy kicsit várnia kell a sorozatgyártásra. Bár a levegővel hajtott járművek fejlesztése már jó ideje sokakat foglalkoztat – a technikatörténészek szerint elsőként egy brit feltaláló, Dennis Papin vezette elő az ötletet 1687-ben, az első gyakorlati megvalósítását pedig 1840-re teszik, amikor egy francia testvérpár, Andraud és Tessie Motay bemutatta első léghajtányát. A mai fejlesztők közül talán a francia MDI (Motor Development International) jutott legtovább, amelynek vezetője, Guy Negre szerint a tisztán léghajtású járműveik mintegy 180 kilométert tehetnek meg egy feltöltéssel, körülbelül kétdolláros költséggel. Ha a hengerekbe áramló levegőbe némi benzint kevernek, a hatótávolság 1 800 kilométer lehet, 1,8 liter/100 km-es üzemanyag-fogyasztás mellett.

 
pneumobil.jpgEgy használható léghajtány, vagy ahogy a legnagyobb hazai seregszemléjükön nevezik, a pneumobilok megépítése igazi kihívást jelent a mérnökhallgatóknak is – ehhez kapcsolódóan idén májusban hatodszorra szervezik meg hazánkban a Rexroth Pneumobil Versenyt. (A "pneumobil" a Rexroth vállalatok közös szervezésű versenyén futó járgányok fantázianeve, amelyben a pneu- előtag a pneumatikára, a mobil pedig a járműre utal.) A versenyen négy ország több mint negyven csapata csap össze saját építésű léghajtányával, amelyeket különböző kategóriákban díjaznak majd. Bár a futamok csak májusban lesznek, a verseny jelenleg is zajlik – a járműveket ugyanis a nevező csapatok tervezik és építik meg több hónapos munkával. Két ilyen járgányt próbálhattok majd ki nálunk is most csütörtökön négy órától: az Óbudai Egyetem Flux-Gate Pneumobil csapatának 2013-as, „Lezs-Air” nevű autóját, valamint a PintAir mobile csapatának „Doroti” névre hallgató modelljét. Egy próbát megér! :-)

 
További információ:

A bejegyzés trackback címe:

http://europapont.blog.hu/api/trackback/id/tr155215196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.